20 kiskutya, aki nem hajlandó elfogadni a tényt, hogy már nagy kutya

Köztudott, hogy a gyerekek is úgy nőnek, mint a gombák, ám a kutyák esetében még látványosabb ez a jelenség. Éppen ezért nem is csodálkozunk rajta annyira, hogy néha még maguk az állatok sem hajlandók elfogadni, hogy már nem azok az apr...

18 kisállat, aki tudja, hogyan kell emberként viselkedni

A gyerekek nap mint nap nézik és tanulmányozzák szüleik mozdulatait, cselekvéseit, hogy aztán apró lépésekben haladva utánozhassák azokat. Nagyon úgy tűnik, hogy a háziállataink sincsenek ezzel másképp, hiszen ahogy azt mindjárt Ti is l...

A világ 10 legaranyosabb állata, ami gond nélkül meg tudna ölni minket

Imádjuk őket, cukinak tartjuk őket és sok-sok lájkot nyomunk az interneten megosztott fotóikra anélkül, hogy akárcsak egyszer is megfordulna a fejünkben annak a gondolata, hogy a mérhetetlen cukiság mögött bizony gonosz kis szörnyetegek lak...

20 fotó, ami bizonyítja, hogy a macskalogika semmi máshoz sem fogható

A házimacskák általában életük 70%-át alvással töltik. Amikor azonban épp nem durmolnak, akkor olyan tipikus „macskás dolgokkal” ütik el az időt, amit emberi fejjel hiába is próbálunk megfejteni, hiszen ezeket csak maximum más macská...

20 fotó, ami bizonyítja, hogy minden jó kutyának van egy gonosz, sötét oldala

Alapjában véve minden kutya jó kutya, ám vannak olyan pillanatok, amikor négylábú kedvenceink bizony ledobják magukról ezt az angyali külsőt és hosszabb-rövidebb időre valódi gonosz szörnyeteggé változnak. Ilyenkor aztán szakadnak a pá...

20 fotó, ami bizonyítja, hogy a kutyák törődése semmi máshoz sem fogható

Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy négy lábú barátaink intelligenciaszintje magasabb, mint gondoltuk. Pusztán a hangunk és az arckifejezésünk alapján képesek megállapítani, hogy boldogok vagy éppen szomorúak vagyunk. Ha ped...

A 17 legszebb macska a világon, akiért persze borsos árat kell fizetnünk

Ha az ember fajtatiszta, törzskönyvezett állatot szeretne, azért borsos árat kell fizetnie. Legyen szó kutyáról vagy macskáról, minden fajtának megvan a maga ára. Most a legdrágább cicusokat vesszük nagyító alá, megmutatjuk nektek, mely...

20 látványos kutyabaki, amin nem lenne szabad nevetni, de nem lehet megállni

Mindannyian követünk el hibákat vagy teszünk olyat, amit aztán később megbánunk, hiszen ez elkerülhetetlenül is hozzátartozik az életünkhöz. Nincsenek ezzel másképp az ember legjobb barátai sem, akik néhanapján épp olyan ügyetlenek é...

20 fotó, ami bizonyítja, hogy minden macskában egy tehetséges színész veszett el legbelül

Három dolog van, amit az ember örökké tudna nézni: a tüzet, a vizet és…a macskás képeket. Ez persze nem meglepő, hiszen minden macska olyan színészeket megszégyenítő személyiséggel rendelkezik, hogy néha tényleg olyan érzésünk van,...

20 ember, aki mindent elkövetett, hogy megóvja karácsonyfáját a pimasz házikedvencektől

Talán nincs is olyan ember a Földön, aki ne lenne oda a karácsonyért, a hangulatért és a gyönyörűen feldíszített karácsonyfákért. Persze, akinek van házi kedvence az tudja, hogy ez a meghitt és emelkedett hangulat nem tart sokáig, hiszen...

20 cuki állatka, aki még a legkeményebb kőszíveket is megolvasztja

Az állatok olykor olyan aranyosak és szórakoztatóak, hogy egyszerűen képtelenség nekik ellenállni. A fiatalokat és az időseket egyaránt leveszik a lábukról, de olykor még a jégszívű emberek fagyott szívét is megolvasztják. Az alábbi l...

17 fotó, ami lerántja a leplet arról, hogy milyen is az igazi boldogság

Mindannyian máshogy értelmezzük a „boldogság” fogalmát. Vannak, akik a pénz mértékéhez igazítják, mások a szeretteikkel közös élményekre alapozzák és így tovább. A most következő fotók remekül bizonyítják, hogy a számunkra s...